6. fejezet

A fogadás

 

- Na végre! Akkor kezdhetjük is. - örült meg Niall és a kezébe vett egy zöld golyót, mivel ő volt a kezdő játékos. Meglóbálta, majd gurított éééés tarolt. - Ennnnnyi. - tárta szét a kezét elégedetten.

- Most te jössz Bells. - adott egy rózsaszínű golyót El a kezébe.
- Na most ugrik a majom a vízbe. - kuncogott Dan.
- Valami probléma? - nézett rá kacéran Bells.

- Semmi, semmi. - Dan karba tett kézzel várta, hogy hogyan boldogul spanyol barátnőm. Szegény, délután bevallotta, hogy még sosem bowlingozott. Félve rám nézett. Ekkor támadt egy ötletem. Zayn. Igaz bírom Dant, de valahogy nem Bella mellé való. Zaynt annyira nem ismerem, de ő olyan srácnak tűnik, akivel Bells teljes összhangban lehetne. Egy bíztató pillantást küldtem az említett srác felé, aki vette a lapot és elindult barátnőm segítségére.

- Figyelj megmutatom. - óvatosan kivette B kezéből a golyót és megmutatta, hogy hogyan kell fognia, majd a lendítési mozdulatot. Bells eközben totál kábán bólogatott. - Akkor most te jössz. - adta vissza a játékszert.

- Ööö . . . - szerintem Bells azt sem tudta, hogy hol áll a feje. Zayn egy kis mosoly után B háta mögé lépett és ő is megfogta a golyót, miközben átkarolta Bellát.

- Hajlítsd a térded. - utasította Zayn. - Háromra pedig engedd el. Egy . . . kettő . . . - előre hátra lóbálták a golyót - három. - Hát nem igazán úgy sült el, mint Niall gurítása, de ez sem lett rossz, csak öt bábu maradt állva. - Na ez egész jó lett. - nevetett fel Zayn.

- Mit egész jó? - csodálkozott Bells. - Ez marha jó lett. Pacsit! - tartotta a kezét B, mire az énekes srác mosolyogva pacsizott vele.

- Na van még egy gurításod. - tájékoztatta Zayn.

Bella boldogan választott ki egy lila golyót, de amint megemelte felnyögött.

- Talán ezt elbírod. - nyújtott felé egy sárgát Dan. A fiú teljesen piros volt és félpercenként Zayn felé kapta a fejét. Elég morcos hangulatba került.

Bella után Eleanor, majd Louis következett. És ekkor jöttem én.

- Neked is segítsünk Lara? - vigyorgott gonoszul Lucas. - Vagy majd Harry? Úgyis ő kötötte a cipődet is. - ezt most jól hallottam? Megütközve néztem rá. Szerencsére Bells kisegített és kijelentette, hogy én tudok bowlingozni és nem kell segíteni. És hát tényleg nem kellett, ugyanis taroltam.

- Szóval szeretnéd, ha elmennék veled randizni mi? - súgta oda Harry miközben elhaladt mellettem, hogy kiválasszon egy narancs sárga golyót. Gurított és nagy meglepetésére ő is tarolt. Önelégült mosollyal az arcán elindult felém, de fél uton meggondolta magát és egy nagylelkű mosolyt villantott  Luke felé, aki abban a pillanatban huppant le mellém.

- Bocsi az előbbiért. - szólt és béke ajánlatként egy kólát nyújtott felém.

- Semmi baj. - mosolyodtam el és elfogadtam a kólát. hatalmasat kortyoltam belőle. Nem is tűnt fel, hogy ennyire szomjas lennék.

- Honnan ismered ezeket a . . . srácokat? - tette fel a kérdést, ami már egy ideje zavarhatta.

- Eleanorral futottunk össze még tegnap. Harryvel pedig ma.

- Mintha egy kicsit bejönne neked ez a srác. - mondta, de inkább kérdésnek hangzott.

- Mi?? Mért jön mindenki ezzel?

- Hát ott az a cipő kötős incidens, meg aztán ahogy egymásra néztek . . .

- Mért hogy néz rám? - kaptam fel a fejem.

- Hahaha erről beszéltem. Neked bejön.

- Nem is. - néztem Harry felé aki éppen Liammel beszélgetett.

- Nekem nem kell bedumálnod, hogy nem. Eléggé értek a lányokhoz. - bökött meg, hogy figyeljek rá. - Csak remélem, hogy nem fogsz pofára esni.

- Semmi esetre sem. Nem fogok vele összejönni. Amúgy se hiszem, hogy érdekelném.

- Te tudod. - állt fel. - Na megyek gurítani.

Abban a pillanatban, hogy elment, megjelent Dan. Elkezdett faggatni Belláról, hogy szerintem mi van közte és Zayn között. Én az igazsághoz híven elmondtam, hogy most találkoztak először. Erre kicsit vidámabban ment gurítani. Az első sorozat után a sorrend: Niall, én, Harry, Zayn, El, Louis, Dan, Luke, Liam és Bella.
Miközben zajlottak a körök mindenkit megismertem magam körül. Kiderült, hogy Niall egy igazi haspók és nagyon aranyos srác, Zayn elég laza, de közben romantikus alkat, Liamből pedig sugárzott az értelem. Eleanorral nagyon jól kijöttünk, mármint Bella és én. Meg is beszéltük, hogy a hétvégét együtt töltjük és megmutatja Londont, majd pedig csajos-pizsis estét rendezünk. Ami Dant és Luke-ot illeti, ők egyre csöndesebbek lettek. Nem érezték magukat valami jól, legalábbis nekem úgy tűnt. Ezt nagyon sajnáltam, mivel eredetileg velük jöttünk ide.
- Nos Lara, azt hiszem az utolsó gurítás fog dönteni a randinkról. - figyelmeztetett Harry, amikor az utolsó lökésemre készültem. Persze ezt sikerült olyan hangosan mondania, hogy mindeki meghallja. A srácok elkezdtek húúúúzni El és Bella pedig csak egy mindentudó pillantást küldtek felém mosolyogva.
- Szóval ha most nem hibázok . . .
- Csak guríts! - tolt a pálya felé.
Így is tettem. És ez volt az első gurításom a mai estén ami egyetlen bábut sem talált el.
- Ezt nem hiszem el. - tettem csípőre a kezemet.
- Valaki nagyon akar velem randizni. - jött oda Harry egy lila golyóval a kezében.
- Most szivatsz? - ugyanis a lila golyó volt a legnehezebb.
- Nincs másik. - mutatta.
- Ez meg hogy . . . ááá értem . . . - minden világos volt. Minden könnyű golyót elvettek a többiek, nehogy olyan golyóval tudjak gurítani, amivel esélyem lenne rá, hogy  előrébb végzem, mint Harry. - Igazán fair játékos vagy.
- Lányokkal nem szoktam játszani. - mondta teljesen komolyan. És persze értettem a célzást.
- Na add ide. - nyújtottam érte a kezem. Óvatosan beletette én pedig majdnem összeroskadtam. Valami hihetetlen nehéz volt. Mivel egy kézzel nem bírtam el, inkább két kézzel próbáltam eltalálni egy- két bábút, de amikor lendítettem kicsúszott a kezemből és természetesen ismét minden bábu állva maradt.
- Akkor most én jövök. - vigyorgott kárörvendőn Harry. Ééééééééééééés igen. Tarolt. Hát persze. Elégedetten nézett rám. - Pizza vagy hamburger? - kérdezte egy pimasz mosollyal az arcán.
- Pizza. - sóhajtottam lemondóan.


Miután befejeztük a játékot átmentünk a kajálda részlegbe és leültünk. Dan és Luke elmentek valami sulis vész helyzet miatt, tehát nyolcan maradtunk. Bella továbbra is Zaynnel beszélgetett, de maga mellé rángatott, így elcsíptem egy két mondatfoszlányt beszélgetésükből. Zayn szeretett volna minél többet tudni Bella családjáról. Bella elmesélte már, hogy a szülei elváltak. Anyukájával él ő és a kishúga, Lola, aki mindössze 5 éves. Természetesen Bella is tudni szeretett volna minél többet újdonsült barátunkról.
Másik oldalamon Eleanor ült, aki éppen Louist próbálta modorálni. Harry, Liam és Zayn pedig valamiről vitatkoztak. Kicsit egyedül éreztem magam, de nem sokáig, ugyanis El hamar feladta, hogy megakadályozza barátját abban, hogy az innivalót mindenképpen a lehető legtöbb szívó szállal a szájában fogyassza el, inkább hozzám fordult.
- Remélem a barátaitok nem miattunk mentek el.
- Nem, dehogy. Csak valami sürgős ügyben behívták őket a suliba. Lehet, hogy a hét végi múzeum látogatást egyeztetik össze.
- Azon kötelesek vagytok részt venni?
- Nem, de én mindenképpen szeretnék elmenni ezekbe a múzeumokba.
- Mi lenne, ha elhalasztanád ezt. Most lesz a fiúknak egy koncertjük itt Londonban. Ez az utolsó ebben a hónapban, mert jön a szabadságuk. Szerintem örülnének ha eljönnétek. És utána lesz egy after-party.
- Fúú. Ez elég jól hangzik. De . . .
- Harry kimondottan örülne szerintem.
- Pont ez az. Én nem akarok ebbe belebonyolódni. Nekem nem menne ez a dolog.
- Mert híres ugye?
- Pontosan. Hallottam és olvastam arról, hogy mit kell kibírnod neked meg Daniellnek. Én azt sosem bírnám ki. Másrészt szerintem Harry nem gondolja ezt komolyan. Csak szórakozik.
- Figyelj! Én nem mondhatom meg, hogy mit tegyél. Ez a te döntésed. Amit én tudok, hogy amióta találkozott veled, rá sem nézett egyetlen csajra sem. Legalábbis nem úgy.
- Hali, hali. - dugta ide a fejét Bella. - Miről sustorogtok?
- Semmi különösről. Harry és Lara úgymond kémiáján gondolkodunk. Szerintem nem kellene ilyen komolyan venned azokat, amiket rólunk hallottál. Ezeket nem kell komolyan venni. Nem azt mondom, hogy egy leány álom, de szerintem teljesen megéri. - ennél a mondatnál gyöngéden megsimogatta Lou karját, aki egy puszival viszonozta. Mindezt olyan természetesen hajtották végre, mintha levegőt vettek volna.
- Tudod, lehet, hogy adnom kéne egy esélyt. Olyan régen nem voltam már totálisan boldog. Hiányzik egy srác az életemből. Asszem elmegyek Harry-vel arra a randira. - gondolkodtam hangosa. Viszont ennek is megvan a hátránya. Az utolsó mondatomat az asztal körül ülő összes személy kitűnően hallhatta.
- Hopppááá! - szólalt meg elsőként Niall.
Félve körülnéztem. Harry arcán kaján vigyorral méregetett.
- Azt hittem nehezebb lesz. - hangjában egy kevés csalódottságot véltem felfedezni.
- Az, hogy elmegyek veled egy randira, nem jelent semmit.
- De az, - vette át a szót Lou - hogy adsz neki egy esélyt, már igenis jelent valamit. - huppsz. Azt hiszem hallotta a lányokkal folytatott beszélgetésünket.
- Ööö . . . - szerintem teljesen elpirultam.
- Na azt hiszem nekünk ideje mennünk. Éjfélre haza kéne érnünk. - pattant fel Bells, hogy kihúzzon a pácból. Fogta a karomat és felhúzott engem is.
- Hazaviszünk titeket, oké? - állt fel Zayn is.
- Azt megköszönnénk. - vetett rá egy hálás pillantást Bella.
Mindannyian felálltunk, Liam fizetett. Ragaszkodott hozzá, hogy mindenki a vendége legyen. Kint két nagyobb terep járó állt és Harry kocsija.
- Hazavihetlek? - kérdezte Harry, miközben rám terítette a dzsekijét.
- Kösz, de Zayn már felajánlotta. - néztem fel rá. Egyenesen bele azokba a gyönyörű zöld szemekbe. Mindenki ott csoportosult már a két nagyobb kocsi körül. Mi ketten pedig egy kicsit távolabb álltunk egymással szemben.
- Zayn, ugye nincs több hely a kocsidban?
- Mi? Már hogy .. . ja igen sajna nem férsz be Lara. - nézett rám teljesen ártatlan szemekkel, miközben besegítette Bells-t a kocsijába, ahol természetesen senki más nem ült.
- Hát azt hiszem nincs olyan messze. Gyalogolhatok is.
- Hogy te milyen makacs vagy!
- Köszönöm szépen. Mondták már mások is.
- El tudom képzelni. Na akkor merre megyünk?
- Hogyhogy megyünk?
- Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy egyedül menj haza. Csak kiveszek a kocsimból egy pulcsit és indulhatunk is.
- De akkor még vissza is kell jönnöd.
- Hát igen, mivel nem akarsz kocsival menni. - nézett rám igéző tekintetével.
- Oké. Menjünk kocsival. - adtam meg magamat. Mégsem hagyhatom, hogy miattam gyalogoljon ki tudja mennyit.
Beszálltunk a kocsijába. Kívülről is gyönyörű volt, de belülről még szebb. És az az illat. Teljesen olyan, mint a dzsekije illata. Férfias, de mégsem az az elviselhetetlen. Nagyot szippantottam a levegőbe, miközben becsuktam a szemem. Teljesen úgy éreztem magam mint Bella, az Alkonyatból, amikor először ül Edward kocsijában. Csak én nem érzek úgy Harry iránt, mint Bella Edward iránt. Vagy mégis?
- Tetszik? - vette véget elmélkedésemnek a fiú.
- Mi? - nyitottam ki a szememet - mire az éppen felettem áthajoló srác nyakával kerültem szembe. - Mit csinálsz? - kérdeztem ijedten.
- Gondoltam bekapcsolom a biztonsági övedet, amíg magadba szívod az illatokat. - kacsintott rám.
- Hahahaaa. Inkább induljunk. - s ezzel úgy terveztem, hogy megszakítom beszélgetésünket. Tüntetőleg az ablak felé fordultam, és figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat. Harry bekapcsolta a rádiót, mire legújabb slágerül a Live While We're Young zengte be az utasteret.
- Khm . . . - köszörültem meg a torkomat, ezzel elfolytva feltörő nevetésemet.
- Nem szereted? -kérdezte, miközben fél kézzel a kormányt fogva hol az utat, hol pedig engem nézett.
- Hát, de. Csak a helyzet ironikussága miatt volt. Erre természetesen elkezdett énekelni. Jó hangosan és hamisan.
- Neee . . . - fogtam be a fülemet. - Ez szörnyű. Hogy lett belőled énekes? - mentem bele a játékba.
- Estleg nem nyerte el a tetszésedet? - kérdezte tettetett sértődöttséggel.
- De igen. Benned van a z X faktor. Teljes mértékig. Erre vártunk egész nap zsűritársaimmal. - mondtam komoly hangon.
- Köszönöm köszönöm. Egy álmom váltaják ma valóra.
- Oké. - fogtam már a hasamat a nevetéstől. - Elég . . . meg . . . fulla . . . dok. - nyögtem.
- Héé. Nyugi van. - símogatta meg a combom, mire azonnal elállt a röhöghetnéekem. Ez neki is feltűnt. - Bocsi. Nem akartam tolakodó lenni. - pillantott rám bűntudatosan.
- Semmi. - mondtam égő arccal. - Itt fordulj le. És a harmadik kapu. - motyogtam.
Bekanyarodtunk és Harry leparkolt az említett kapunál. Eleinte csödnben ültünk a kocsiban majd nagy nehezen megszólaltam.
- Köszönöm szépen, hogy hazahoztál. - fordultam felé.
- Nincs mit. - mosolyodott el. Mélyen belenézett a szemembe. - Akkor áll a holnap délutáni randi? - tette fel a kérdést reménykedve.
Hosszú csönd következett. - Igen - feleltem végül.
- Szuper. - kiszállt a kocsiból és megkerülve azt kinyitotta nekem az autó ajtaját.
- Köszi. - mondtam meglepetten.
Egészen a kapuig kísért. - Akkor holnap - mondta és nyomott egy puszit az arcomra.
- Holnap. - mosolyogtam rá és kábultan elindultam befelé a házba.

5. fejezet

Bowling

Sziasztok, itt van akövetkező fejezet. Remélem tetszik és hogy most sok kommentel fogtok meglepni minket! Mivel a rész ma jött ki, ezért előre is szeretnénk BOLDOG SZÜLINAPOT  kívánni NIALL-nek! Isten éltesse a mi ír kedvencünket! :)

Bellával az utolsó órán ültünk. Éppen önálló munka volt és valami fogalmazást kellet írnunk. Igaziból fogalmam sem volt, hogy miről. Egyre csak az a pillantás járt a fejemben, amivel Harry nézett rám. - Ez nem jó Lara! Az a srác mindenkire így néz. Minden lányt magának akar. És híres! - mondtam magamnak. És a legnyomósabb érv az volt, hogy híres. Milliónyi lány rajong érte. Ha valami fatális véletlen folytán én lennék a barátnője, akkor annyi utálóm lenne, mint senki másnak a világon. Én ezt nem bírnám ki. Sajnos engem mindig is érdekelt mások véleménye és akarva-akaratlanul mindig elhittem azt. Tehát ha ennyi lány utálkozó üzeneteit olvasnám, hallanám, valószínűleg egyhamar kényszer zubbonyban végezném. De miket is beszélek. Harry nem fog keresni. Ha keres is miért találna meg? London nagy város. Igaz tudja, hogy melyik környéken lakom, de a pontos címet nem. Másrészt . . .

- Lara! - bökött meg Bells. - Föld hívja Larát!

- Mi? Mi van? - ocsúdtam fel.

- Olvasd fel amit írtál. - mondta.

Körbenéztem a teremben. Minden szem rám szegeződött. A tanár egy fiatal, huszas éveiben járó férfi volt. Mosolyogva vette tudomásul, hogy fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem és hogy egyáltalán miről kellett volna írnom.

- Akkor legyen inkább Bella. Olvasd fel kérlek a te fogalmazásodat.

- Oké. Szóval az én hősöm egyértelműen Britney Spears. Hogy miért? Mert fiatalon kezdte a karierrjét és a nagyok mellett is maradandót alkotott. Igen volt egy kis . . . oké nagy hullám völgye, de akkor is felállt és ma ismét ragyog. Mellesleg szerintem nagyon inspiráló zenét játszik. Ki fejezi magát és ez nagyon tetszik benne. Szinte mindent bevállal. Igen Lady Gaga is bevállalós, de ő egy furcsa . . . khmm őrült. Persze jó értelemben. Ami még nagyon tetszik Britneyben, hogy van stílusa és mindig meg tud újulni. Minden tiszteletem az övé.

- Ez egy nagyon korrekt érvelés, be kell vallanom. - mondta a tanár, Mr. Evans. - Van valakinek hozzáfűzni valója? - nézett körbe.
- Britney nem cool! - szólalt meg Melinda, a szőke hármas egyike.
- Ja totál nem az! - értett egyet a mellette ülő Maria.
- Érvelés? - nézett rájuk Mr. Evans.
A lányok csak pislogtak és a rágójukat csattogtatták. Teljesen mint a filmekben lévő szőke libák.
- Egyáltalán nem menő. Már rég lejárt. Most a One Direction a menő. - mondta Melinda.
- Főleg Harry. - sóhajtott fel Katarina, a harmadik lány.
- Meg Zayn. - mondta kórusban a másik kettő.
Ebben a pillanatban csengettek. Mr. Evans pislogott párat, hogy magához térjen ezek után a mondatok után, majd kijelentette, hogy holnap folytatjuk.


- Ezt nem hiszem el. Hogy ezek milyen sötétek és felszínesek.
- Aha. De miről is álmodoztál, ahelyett, hogy a hősödről írtál? Vagy kérdezzem inkább úgy, hogy kiről?
- Te meg vagy hibbanva.
- Szerintem nem teljesen. Totál vörös lettél. Azaz, arra kell következtetnem, hogy egy bizonyos göndör angyal járt a fejedben. - vigyorgott.
- Oké igen. Érveket kerestem, hogy miért nem szabad bedőlnöm neki.
- Érveket?
- Igen. És az egyik elég nyomós. - mondtam.
- Mégpedig? - kérdezte, miközben kimentünk a suli hatalmas ajtajain.
- Híres. - jelentettem ki.
- És? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Nincs és. Híres. Tehát rajongói vannak meg minden. De ne beszéljünk már erről. - kérleltem. - Szeretném mihamarabb elfelejteni.
Mielőtt válaszolhatott volna, megjelent Lucas és Dan.
- Hali csajok. - köszöntek vidáman. - Lenne kedvetek eljönni velünk este bowlingozni?
- Persze! - vágta rá Bells és közben huncutul vigyorgott Dan felé, aki rá kacsintott.
- Szuper. Akkor majd hatkor értetek megyünk, oké? - kérdezte Lucas.
- Egyébként ki jön még?
- Pár osztálytársunk. - mondta Dan, miközben még mindig Bellát nézte.
- Tök jó. - Szegény barátnőm becsavarodott. Ezeket a szavakat, úgy mondta, mintha hipnotizálta volna őt Dan pillantása.
- Akkor mi megyünk most. - kezdtem el hazafelé húzni Bellst.
- Oké. Akkor hatra ott vagyunk értetek. - mosolygott Lucas.
- Szupi! Sziasztok!


- Ez a Dan iszonyat jó pasi. - sóhajtotta Bella vagy ezredjére. A szobánkban voltunk és a leckénket csináltuk.
- Ahhha. - csuktam be a könyvemet, miután befejeztem az utolsó feladatot is. Bekapcsoltam a gépemet. Mivel anyu a suliban hívott, hogy nem tudnak apuval skypolni ma sem, ezért a bátyámnak küldtem egy sms-t, hogy tud-e beszélgetni. A válasz igen volt, tehát megvártam amíg betöltött a skype és videóhívást kezdeményeztem.
- Sziaa! - integettem bele a kamerába, amint megláttam Rolit.
- Szia! - mosolygott. - Minden oké?
- Persze. Mondjuk kicsit hiányzol.
- Te is  nekem Lara. Éééés nem hiszed el, de úgy néz ki jövő hónapban találkozunk . . .
- MI???
- Jaja. Július 12-én egy meccsem lesz Londonban. - A bátyám kézizett. És válogatott is volt, szóval sokat utazott.
- Hát ez szuper! - tapsikoltam örömömben.
- Természetesen el kell jönnöd megnézni és az utána következő napot köteles vagy velem tölteni . . .
- Ez csak természetes. - bólogattam. - Jöhet Bells is?
- Persze.
- Jajj alig várom már.
- Hahaha. Nem is vártam más választ. - röhögött. - Na és milyen a suli?
- Elmegy. Az osztálytársaim elég furik, egyedül Bells az, aki normális.
- És a srácok? Jajj inkább ne is mond. Imádlak meg minden, de amikor fiúkról dumálsz az kikészít. Csak azt tudd, hogy ha bármelyik megbánt, akkor én kibelezem.
- Roli te nem vagy komplett.
- Fu basszus már hat óra. Mennem kell edzésre. Bocsi.
- Nem, nem semmi. Nekem is készülődnöm kell. - jutott eszembe. Mert ha ott hat óra, akkor itt öt.
- Asszem nem akarom hallani . . . Na szia. Érezd magad jól ma este.
- Oké. Neked meg jó edzést!
Könnyes búcsú után, na jó nem volt könnyes, de mindegy, felkeltettem Bellát, hogy lassan készülni kéne, ugyanis elaludt egy könyvvel a kezében. Szegény teljesen kiakadt, hogy nincs mit felvennie, meg ilyesmi.
- Tele van a szekrényed. - ütögettem meg a halántékomat.
- Gyere segíts. - húzott maga után. Felpróbált egy csomó ruhát, majd úgy döntött, hogy az jó amiben ma volt. A haját összefogta és egy kicsit kisminkelte magát. Én ugyanezt tettem. Elraktunk egy kevés pénzt, a telefonunkat, majd elindultunk lefelé. Öt perc múlva hat. Hogy mennyi ideig vagyunk képesek öltözködni . . .
- Hova mentek? - kérdezte Juliette néni, miután szóltunk, hogy nem kell vacsorát főznie, mert nem eszünk itthon.
- Pár barátunkkal bowlingozni megyünk.
- Rendben. Vigyázzatok magatokra!
- Tetszik emlékezni Lucasra? Vele megyünk.
- Lucas? Hát persze! Nagyon aranyos fiú!
Csengettek.
- Megyek ajtót nyitok, amíg felveszitek a cipőtöket.


A bowling club nem volt valami nagy, ennek ellenére elég sok minden volt itt. A pályákon kívül volt egy tánctér is. Elég mókásnak ígérkezett ez az este. Mikor megérkeztünk, Lucasék haverjai már ott voltak. Két srác, Bryan és Scott és a barátnőik Lisa és Shara. Ők mint kiderült idevalósiak. Elég jó fejnek tűntek. A lányok inkább csöndesek voltak, míg a fiúk teljesen olyanok mint Dan és Lucas. Míg a fiúk elmentek innivalókért, mi szereztünk cipőtket Bellával. Ugyanis a két lány inkább a fiúkkal tartott.
- Lenne egy két 38as, egy 37es, egy 39es,  három 43as és egy 45ös. - adtam le a "rendelést".
- Azta. Előbb találkoztunk mint gondoltam volna. - hallottam meg azt a hangot, amit a legkevésbé szerettem volna. A hátam megmerevedett. Ezt nem hiszem el. Lassan megfordulta és szembe néztem azzal a fiúval, akinek az autógrammja ott díszelgett a cipőmön.
- Harry! - erőltettem magamra egy mosolyt. - És a többiek is. - néztem a háta mögé, ahol a banda többi tagja állt. Louis mellett felfedeztem Eleanort, aki amint észrevett minket Bellával azonnal felderült és köszöntött minket. Niall és Liam érdeklődve nézett rajtam végig, míg Zayn nem mást nézett, mint Bellát.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszont látlak. - mondta, arcán azzal a pimasz és hihetetlen mosollyal.
- Harry szerezz cipőket. - bökte oldalba Eleanor, minket meg arráb húzott.
- Úgy örülök, hogy ti is itt vagytok. Legalább nem én leszek a legbénább. Hát azok a cipők? - nézett a kezünkben lévőkre.
- Hát van még itt pár haverunk. - válaszolta Bells.
- Nembaj. Ők is játszhatnak velünk.
- Oké. Elmegyek, megkeresem őket.
Ez lehetetlen. Éppen kezdtem kiverni a fejemből, erre megjelenik. Talán, ha Lucassal beszélgetnék, akkor békén hagyna. Nyugi, nyugi. Semmi nem történt. Úgy kell tennem, mintha semmit nem váltana ki belőlem, mintha olyannak látnám mint mindenki mást.
- Lara! - hallottam Lucas hangját. - megvannak a cipők?
- Persze. Képzeld összefutottunk pár barátunkkal. Játszhatnánk velük.
- Ez egy nagyon jó ötlet - jelent meg Dan is két kólával a kezében. - ugyanis Scotték leléptek. A csajaik haza akartak menni ezért ők is kénytelenek voltak.
- Szupi Mármint kár. Na gyertek.
Végigvezettem őket a tömegen, vissza ahol Eleanor és a többiek álltak, mind a bowlingcipőikben. Mindannyian minket kerestek a tekintettükkel. Először Harry vett észre, amint az emberek között lavíroztam, nyomomban a két sráccal. Mintha elkomorodott volna egy csöppet, de lehet, hogy csak a fények miatt tűnt úgy.
- Lara azt nem mondtad, hogy a haverjaitok ezek a buzik. - súgta a fülembe Luke.
- Nem buzik. - néztem rá szúrósan.
- Oké, oké. - röhögött.
- Na ők itt Luke és Dan. - mutattam be őket.
- Hali. - fogtak kezet mindenkivel.
- Ezt neked hoztam. - adta oda Bellának a kólát Dan. Zayn egy pillanatra megmerevedett, de aztán elmosolyodott. Észrevette, hogy figyelem, ezért odajött hozzám.
- Tehát te vagy Lara.
- Én lennék.
- Sokat hallottam rólad az elmúlt pár órában. És ahogy elnézem a csukádat, minden igaz is volt. - vigyorgott.
- Hát . . .
- A barátnőd Bella ugye?
- Igen. - mosolyogtam.
- És az a srác a pasija? - kérdezte, miközben fejével Dan felé bökött, aki éppen a cipőjét vette fel, miközben Bella viccén nevetett.
- Dan? Nem. Viszont van barátja.
- Kár. - kezdte a cipőjét nézegetni.
- De ha jól értettem nem nagyon van már oda érte. - böktem meg bíztatóan.
- Hahaha . . . tényleg kedves vagy.
- Ezt meg ki mondta neked? - kérdeztem meglepődve. Harryvel nem nagyon voltam kedves.
- El. - kuncogott, mert leesett neki, hogy miért döbbentem meg. - Harry inkább a sátániságodat ecsetelte. - pillantott le rám.
- Aha. - éreztem, hogy teljesen elpirulok. - Inkább menj és dobd be a sármodat. - toltam Bella felé, aki éppen Dannel indult a pálya felé, hogy beállítsák a gépet.
- Szerinted van esélyem?
- Most viccelsz?
- Oké. Vedd a cipődet. Már mindenki készen van. - mutatott a padra és az ott árválkodó egy pár cipőre.
Rámosolyogtam és leültem cipőt cserélni.
- Tudod, ez a cipő nagyon értékes. - huppant le mellém Harry és a kezébe vette azt a converst amelyiken az ő aláírása díszelgett.
- Ja. Valami híresség írta rá.
- Naneee. - tette az agyát.
- De képzeld.
- Mázlista az a srác.
- Merthogy?
- Egy ilyen szép lány lába a kezében volt . . .
- Hahaha . . . Nagyon vicces kedvedben vagy. Azt hittem pihenned kell.
- Éppen pihenek. Ez egy eléggé eldugott hely. Itt nem találnak meg a sajtósok és a haverjaimmal lehetek. - világosított fel.
- Igaz.
- És ki ez Luke? - kérdezte.
- Senki különös.
- Szóval nem a pasid? - a hangja egy kicsit vidámabban csengett.
- Nem. - néztem Luke felé, aki szintén erre nézett, kissé borús arccal.
- Akkor asszem ezt sem bánja. - vette az ölébe a lábamat és elkezdte bekötni a cipőfűzőt.
- Mit csinálsz? - nevettem fel.
- Féltékennyé teszem és jelzem neki, hogy te nem vagy szabad préda.
- De hát az vagyok. - modtam de azonnal megbántam, amint kimondtam.
- Hmm . . . Van egy ajánlatom. Játszunk - mutatott a pálya felé - és ha előrébb végzem mint te, el jössz velem egy randira.
- Ez fogadásnak hangzik. - dörzsöltem össze a tenyeremet. - És ha én végzek előrébb?
- Akkor te rajtad áll minden. - mutatott kettőnkre.
- Tehát azt mondod, hogy ha megversz akkor el kell veled mennem randizni, ha pedig én verlek  meg, akkor békén hagysz?
- Ahogy mondod.
- Nagyon csábító ajánlat.  De . . .
- Akkor ezt meg is beszéltük. - pattant fel és maga után vonszolt a többiek felé.

4.fejezet

A legnagyobb rajongó

Először is: Boldog 19-edik születésnapot Liam-nek! Ejj milyen öreg már....
Másodszor: itt az új rész!:D Bocsi, hogy ilyen sokat késett, de nyár volt... és ha minden jól megy, ezentúl sűrűbben jelentkezünk.
puszii J&J

Te - mutatott rám - holnap még találkozunk!

 -  Mindig is tudtam, hogy annak a gyereknek valami baja van - beszélgettünk hazafelé sétálva a hallottakról.

 -  Sose hidd, hogy normálisak a hírességek! - figyelmeztetett Bella.

 -  Nem mintha ki akarnék kezdeni egyel is - fintorogtam.

 -  Szerinted hova tűnhetett? Mondjuk annyira nem is izgat. - tűnődött, majd megrántotta a vállát. -  Jajj képzeld el tegnap hívott a barátom. Kérdezte, hogy hogy vagyok meg ilyenek. Fura volt a hangja..., - húzta össze a szemöldökét -  ...de igazából mindegy is. - folytatta.- A fő hogy  hívott.
-  Nem tudom. Mivel jelenleg nincs semmiféle kapcsolatom az ellenkező nemmel,  nem tudok tanácsot adni.
-  Na de térjünk vissza Harry Styles-ra. Szerintem az a csávó nem normális. Kikezd egy csomó 30-as nővel aztán meg London legnyugisabb helyén bujkál mindenki elől. Ez szerintem kissé gáz. Mármint érted. Az egy dolog, hogy az ízlése kicsit khm.. nem a megszokott, de a barátainak szólhatna róla, hogy . . . .
-  Bocsánat! Jól hallottam, hogy Harry Styles-ról beszélgettek? - lépett mellénk egy barna hajú lány. Azonnal felismertük mindketten.
-  Hát igen. - szólalt meg először Bella.
-  Nem akarok tolakodó lenni, meg minden,de hallottam hogy az imént róla beszélgettek, meg hogy hol van és hát most mindenki őt keresi.
-  Ééértem. Hát mi csak egyszer láttuk és nem is beszéltünk vele.
-  Hol találkoztatok vele? Jól volt?
-  Egy kis pékségben. Fizikailag okénak tűnt, de elég morci volt és nem annyira akarta, hogy felismerjék.
-  Gondoltam. Szegény elég sok dolgon megy keresztül mostanában. - emelte a tekintetét a járdára.
-  Aha. - húztam el a számat.
-  Te nem ismered. Na mindegy. Megadnám a számomat, és ha látnátok, akkor hívnátok? Jó lenne minél előbb megtalálni. És a számommal kapcsolatban még annyit, hogy csak ti tudhatjátok! Csak ti, senki más.
-  Persze, úgy lesz. - ígérte meg Bells és már elő is vette a telefonját, hogy bepötyögje a számát.
Miután megvoltunk ezzel, elköszöntünk tőle és elindultunk hazafelé.

-  Nagyon rendesnek tűnik a csaj. - mondtam már a metrón ülve.
-  Igen. Látszik, hogy a szívén viseli még egy ilyen csapodár alak sorsát is.
-  Nem is tudom. Fura ez a Harry gyerek, de talán igaza van Eleanornak és tényleg nem ismerjük. Lehet, hogy jó fej.
-  Öhm... mit mondtál? Reggel azt mondtad, hogy utálod! - csillant fel egy gonosz kis fény barátnőm szemében.
-  Nem is szeretem, de azért . .  .
-  Neked bejön.
-  MI?? Nem. Te jó ég! Dehogy is!
-  De. - húzta tovább az agyam.

-  Juliette néni! Bella önként vállalja a vacsora előkészítését - rontottunk be a lakásba.
-  Mi? Én ilyet egy szóval sem mondtam - motyogta nekem Bella. - Elfelejtettem valamit - tűnődött. - Ja, hát persze...Neked bejön. - mosolygott kajlán.
-  Juliette néni! - kiáltottam ismét a házigazda után. - Nem is mondtad. De én teszek róla, hogy így legyen - vált győzelemittassá az arcom. - Oh, hát itt van Juliette néni! Jó estét! - köszöntem neki.
-  Úgy hallottam, hogy valaki segíteni szeretne - mosolygott nyájasan.
-  Bella, ne legyél félénk - mondtam barátnőmnek -, nem harapnak. - mosolyogtam. - Mindig ilyen félős - intéztem a mondatom Juliette néninek.
-  Valóban Bella? - kérdezte. A lány alig hallhatóan felnyögött.
Elindultak a konyhába. Bella még egyszer visszanézett. Kinyújtotta a nyelvét rám. Odaintegettem neki. Elmosolyodott. Elég a gonoszkodásból! -parancsoltam magamnak. Elcammogtam a nappaliig. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Unottan váltogattam az értelmesebbnél értelmesebb csatornákat. Az egyiken megakadt a tekintetem.
-  Harry Styles-t, a One Direction egyik üdvöskéjét már jó pár napja nem kapták lencsevégen. Sokan azt állítják, hogy barátnője miatt hagyta el a várost és egy csendes és békés külvárosban tartózkodik. A többi bandatag egyelőre nem nyilatkozik semmit sem az esetről. Ha továbbra sem kerül elő, akkor le kell mondani a koncerteket és a nyomozást megkezdik. A híres tinibálvány nagy tehernek van kitéve: részben barátnője miatt - személyét még homály fedi - részben pedig a rajongók szidalmazásai, a harmincas nő miatt....
Kinyomtam a tévét. Nem tudom elhinni, hogy még a nevesebb csatornákon is őket ecsetelik. Ki nem állhatom az efféle fazonokat. De addig nem mondhatok véleményt, amíg meg nem ismertem is egyet. Talán jó fej. Talán normális a való életben. Talán totál hibbant vagyok! Igaza volt Bellának. Reggel még azt mondom, hogy utálom, estére már ez is megváltozik. Kiszámíthatatlan vagyok. Az érzéseim is kiszámíthatatlanok. És itt jön Eleanor képbe: tényleg nem ismerem. Jót tenne, ha nem látnám annak a gyereknek a pofázmányát és a nevét egy ideig.

Úgy félóra után felsétáltam a szobánkba. A vacsorát kihagytam. Ráfeküdtem az ágyra, amit még reggel Bella oly gondosan elrendezett. Elvettem az éjjeliszekrényről a könyvemet, fellapoztam és elmerültem a sorokban. Egy jó lehetőség arra, hogy mindent elfelejtsek. És ez a könyv megfelelő erre. Kate Furnival - Vörös sál. (Az írója angol, de természetesen magyarul olvasom) Bújtam tovább az oldalakat.
 -  Meghaloook! Fáradt vagyoook! És tiszta víz... - vonaglott be Bella, úgy tíz perc múlva, a szobába. - Te, - mutatott rám - holnap még ráfázol - ezzel kiment a fürdőbe. Micsoda lány...Bírom a kitartását.
Még elolvastam a fejezetből megmaradt pár oldalt. Becsuktam a könyvet, az éjjeliszekrényre raktam és lekapcsoltam az olvasólámpát. Elaludtam.

Másnap reggel álmosan kászálódtam ki az ágyból. Ma én keltettem Bellát. De nem volt az ágyán. Kikeltem az ágyból és elindultam a mosdó felé. Útközben ráleltem barátnőmre a fürdőszoba melletti nappaliban egy kanapén alva. Felkeltettem. Gyorsan letusoltunk és belebújtunk a ruhánkba ( farmer és pulcsi, mivel ma hűvösnek ígérkezett), megcsináltuk a hajunkat ( én most csak kiengedtem) és lementünk reggelizni. Ma Dolorest találtuk a konyhába, aki a szakács. Hamar végeztünk a reggelivel és el is indultunk a suli felé.
-  Nekem nagyon bejött a tegnapi csokis süti. - pillantott felém Bella, reménykedve, hogy ma is bemegyünk a pékségbe.
-  Hát nem volt rossz . . . - adtam beleegyezésem.
-  Tudod Dan-en gondolkoztam. - sütötte le a szemét.
-  Úgy tudtam van pasid.
-  Igen van, de már rég nem olyan jó vele. Unalmas.
-  Azért én ezt jobban átgondolnám a helyedben.
-  Jó csak ne ítélj el. Én . . . - itt megakadt a mondat közepén. - Nézd!
Már a pékségnél jártunk. Lassan leesett miért nem fejezte be a mondatot. Ugyan az a Ferrari állt a parkolóban, mint tegnap. Ez nem jelethetett mást, csak hogy Harry Styles ismét itt van.
-  Oké én hívom Eleanort, te pedig lefoglalod Harryt.
-  MI?! Miért én? - kérdeztem. Tudniillik ez nem igazságos.      
-  Ne feledd a tegnap estét - kacsintott rám. Szemrehányóan néztem rá.
-  Mégis mi a fenéről beszélgessek vele? Kérdezzem meg, hogy miért csíkos a fogkrém, vagy mi?
-  Nekem teljesen mindegy, csak tartsd itt! Á Eleanor? Itt Bella. - szólt bele a telefonba és közben hevesen mutogatott, hogy menjek már.
Elindultam hát a pékségbe. Éppen akkor jött kifelé az üzletből. Hát akkor legyen - sóhajtottam lemondóan.
-  ÚR ISTEN!!! Te Harry Styles vagy?! - rohantam le.
-  Ööö . . . Szia! - mosolygott kicsit kínosan.
-  Ezt nem hihszem el. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom veled.
-  Pedig találkoztunk.
-  Jézus! Kérhetnék egy autógrammot a . . . cipőmre?
-  Hát...ööö... persze.
-  Van nálam filc. Ott egy pad. Menjünk oda.
-  Oké.
Leültünk a padra és feltettem a lábam. Miért éppen a cipő jutott eszembe. A kedvenc conversem volt rajtam. És most lesz rajta egy firka. Harry elvette a filcet és az ölébe vette a lábamat.
-  Mi a neved?
-  Lara.
-  Az jó, ha azt írom, hogy Larának sok szeretettel?
-  Igen. És ha írnál egy idézetet a kedvenc számodból akkor azt nagyon megköszönném.
-  Persze. - mosolygott még mindig. Szerintem tök hülyének nézett. Lopva Bella felé néztem. A kis szemét ott fetrengett a röhögéstől.
-  Kész is vagyunk.
Ránéztem a cipőmre. Harry aláírása alatt ott volt az idézet.
I wanna stay up all night and find a girl and tell her she's the one.
-  Nem is tudtam, hogy ez a kedvenc számod. - tettem tovább az agyam. Foggalmam sem volt, hogy ez melyik lehet. Igazság szerint egy darab számot ismertem csak, a What makes you beautifult.
-  Pedig ez. Legalábbis ezt szeretem legjobban énekelni. - villantott rám egy féloldalas mosolyt. Be kell vallanom egy pillanatra elállt a lélegzetem. De csak egy kósza, vissza nem térő pillanatig.
-  És mit csinálsz erre. Ha jól tudom a fél ország téged keres . . . - csacsogtam megállás nélkül. Mindenféle baromságot. Csak úgy jött. Semmire nem emlékszem, hogy mit mondtam, csak beszéltem és beszéltem és beszéltem.
-  Aha értem. Figyelj nekem most mennem kéne. - állt fel a fejét vakargatva. Tényleg bevette. Talán gondolkodom majd a színészi pályán.
-  Ne ne! - kérleltem színpadiasan. - Kérlek. Te vagy az első híresség, akivel életemben találkoztam. Még ne menj el.
-  Hát figyelj . . .
-  Harry!!!! - hallottam meg végre a várva várt hangot. Nem messze tőlünk Eleanor pattant ki a kocsiból. Harry arcáról lefagyott a mosoly.
-  El? Te meg . . .
-  Köszönöm Lara. És neked is Bells. - nézett ránk hálásan.
-  Mi?? Te csak azért csináltad, hogy feltarts? - nézett rám teljesen csalódottan.
-  Ööö . . . valami ilyesmi. - néztem a cipőmet, de attól sem lett jobb mert az autogrammját nem tudtam nem észrevenni.
-  Nem az ő hibája. - kelt védelmemre Eleanor. - Én kértem meg. Mindenki téged keres. Mindenkinek hiányzol.
-  El értsd meg. Egy kis szünetre van szükségem. A sok sikítozó lány. Ráadásul a sajtó is rámszállt. Olyanokkal vádol ami nem igaz. Most kell még pár nap, hogy helyre tegyem a gondolataimat.
-  Úgy érted nem kavarsz harmincas nőkkel? Hallod Lara van még esélyed!
-  Hülye! - vágtam fejbe barátnőmet.
-  Ööö . . . oké. - nézett furán Harry.
-  Én úgy vettem le mintha nem bírnád. - nézett rám Eleanor.
-  Hát az úgy van . . . - minden szem rám szegeződött. Harry szemei nagyon zavarba hoztak. Olyan . . . lecsupaszító volt a pillantása. - Muszáj így nézned rám? - kérdeztem szemrehányóan tőle, miközben összefűztem magam előtt a karjaimat.
-  Mégis hogyan? - vigyorgott önelégülten.
-  Hát így. - Kezdtem el hadonászni magam előtt. - Pooontosan tudod hogy hogyan.
-  Ha te mondod - és tovább vigyorgott.
-  Naaa jó! - nézett össze Bells és Eleanor. - Akkor mindenkinek elmondom, hogy jól vagy és majd jössz. De azért felhívhatnád legalább Lou-t. Nagyon rosszul esik neki.
-  Nyugi felhívom. Te - mutatott rám. - holnap még találkozunk. - mondta és elindult az autója felé.
-  Ne fogadj rá!! - kiáltottam utána.
-  Majd meglátjuk! Lara. - ez volt az utolsó szava mielőtt elhajtott volna.
-  Ez meg mi volt? - támadott le azonnal Bella.
-  Mi, mi volt?
-  Te . . . ti . . .
-  Flörtöltetek. - segítette ki Eleanor kuncogva.
-  Mi??? Én? Dehogy!!
-  Ááááá . . .
-  Neeeem.
-  Ugye tudod, hogy bejössz neki? - kérdezte Eleanor még mindig nevetve.
-  Ja nekem is úgy tűnt. - értett egyet Bells.
-  Ja persze. Neki minden csaj bejön.
-  Hát  . . . jah. De rád most másképp nézett. Kicsit elismerően. Amiért rászedted. Egyébként hogyan tartottad itt?
Rámutattam a cipőmre. - A legnagyobb rajongója voltam.
Ezen mindenki elkezdett szakadni. Vagy fél percig támojogtunk és a hasunkat fogtuk, mire Eleanor meg tudott szólalni.
-  Ugye tudod, hogy most addig fog udvarolni meg minden amíg meg nem kap. Az önbecsülésébe tiportál bele.
-  Jöjjön csak!

3.fejezet

Az első nap

- ÉÉÉÉBREDJ!!! - hallottam egy iszonyatosan hangos női hangot, közvetlenül a fülem mellett.

- Mi a . . . - ültem fel hirtelen.

- Jó reggelt csajszi! Jó a hajad! - kuncogot az ágyam szélén ülve Bella.

- Ha mégegyszer így ébresztesz én esküszöm belefojtalak a párnádba! - morogtam.

- Nyugi van! Én szépen kezdtem . . .

- Hány óra? - vágtam közbe.

- Negyed nyolc.

- Köszi, hogy keltettél.

- Na igen. Valami ilyesmit vártam elsőre is.

Elindultam a fürdőbe, ahol gyorsan lezuhanyoztam, feldobtam egy minimális sminket és befontam a hajamat. Ezek után a gardrób felé vettem az irányt, ahol összetalálkoztam Bellával.

- Na te mit veszel fel? Elvileg ma jó idő lesz.

- És gyakorlatilag?

- Remélem úgy is.

- Akkor szerintem egy farmer sortot és egy pólót. Biztonság kedvéért azért viszem a farmer dzsekimet is.

- Szerinted ez milyen? - mutatott fel egy halványrózsaszín apró virágmintás ruhát.

- Tökéletes.

- Szuper! Akkor ez, meg a blézerem.-nyújtotta ki a hüvelyk ujját, és villantott egy tökéletes fogsort.

Bella ruhája

Lara ruhája

Én a fürdőszobába vonultam öltözni, addig Bella a hálószobában készülődött össze. Pördültem egyet a tükör előtt, és elismerően bólintottam a végeredményre. Visszamentem a szobába, hogy meglessem Bella hogy áll.

-Wow! Ez elég csini! - ámuldoztam barátnőmtől.

-Köszike. -nevetgélt. - Szerinted Mr. és Mrs. Potts már felébredtek?

-Nem tudom. Ha nincsenek fent, akkor eléggé halkan kéne kisurrannunk.

-Annyira halkan, hogy még reggelizni sincs lehetőségünk?

-Annyira. De biztos van egy kávézó a közelben, ahol tudunk enni.

-Jól van. Akkor irány lefelé! -adta ki a parancsot Bella. Felkaptuk a táskánkat és elindultunk.

Lábujjhegyen surrantunk lefelé a lépcsőn, nehogy felkeltsünk bárkit is. Már az utolsó fokoknál jártunk, mikor reccsent egyet a faparketta.

-TSSS!!! Halkabban Lara!-ütött oldalba Bella

-Aúúú!-horkantam fel.-Ez fájt.

-Jól van na. Bocsesz.-nézett rám nagy, boci szemekkel.

Már-már majdnem elhagytuk a "lépcsőházat", mikor valaki felkapcsolta a lámpát.

-Mi a...- Bellával egymásra néztünk, nem tudtuk melyikünk szórakozik.

- Jó reggelt lányok!-üdvözölt minket Juliette néni.- Azt hittem, hogy már sosem keltek fel. Gyertek erre, kész a reggeli. Nézd csak Rudolf, itt vannak a lányok!-szólt oda az asztalnál ülő Rudolf bácsinak.

-Igazából mi úgy terveztük, hogy elmegyünk egy közeli kávézóba, és ott reggelizünk...

-De már meg van oldva a probléma.-vágtam közbe.

-Milyen probléma?-kérdezte Rudolf bácsi.

-Azt hittük, hogy nem lesz fent senki, és egyedül megyünk be a suliba. Így gondoltuk nem itthon reggelizünk, hogy ne zavarjunk... De mivel mindenki felébredt, ezért nem megyünk sehova!

-A papíron azt említették, hogy első nap mi vigyünk el a suliig, mert még nem ismeritek az utat.

-Ohoo! Tényleg - csaptam a homlokomra.

-Lányok, elég a fecsegésből, mert kihűl a reggeli!-mondta Juliette néni. Nekiálltunk az étkezésnek. Nem mondom, hogy ilyen finom reggelit még életemben nem ettem, de hát ha így van, akkor miért ne mondhatnám? Igaz elég angolos volt. Toast, műzli, felvágott. És persze tea.

-Nagyon szépen köszönjük a reggelit!- mondtuk kórusban Bellával.

-Ugyan már lányok! Nincs mit.- mosolygott kedvesen. Annyira jószívűek, teljesen otthon érzem magam velük, mintha a saját nagyszüleimmel lennék.

- Na indulás! - kiáltotta Rudolf bácsi az előszobából.

- Egy pillanat, csak segítünk elmosogatni. - szóltunk vissza.

- Jajj lányok, nem kell. Majd én megcsinálom.  - hessegetett minket ki a konyhából a néni.

- Biztos?

- Persze. Menjetek csak az iskolába!

- Hát akkor rendben. Köszönjük mégegyszer a reggelit és szép napot!

- Nektek is! - mosolygott ránk, majd visszament a konyhába. Érdekes, hogy ekkora a ház és van személyzet, mégis mindent maga akar elintézni . . .

Felkaptuk a táskánkat és követtük Rudolf bácsit. Kint már várt ránk a jól ismert Hummer (tegnap Roli mondta meg miután leírtam neki a kocsit). Miután beszálltunk hátra, Rudolf bácsi hátrafordult:
- Szeretnétek valami tízórait? Megállhatunk egy közeli pékségben.
- Az jó lenne. - csillant fel Bella szeme.
- Igen. Azt megköszönnénk. - értettem egyet.
Egy nagyon kicsi pékség előtt parkoltunk le. Olyan volt mint a filmekben. Egyszerűen mesébe illő. Egyetlen autó sem parkolt előtte, kivéve egy csillogó-villogó Ferrarit. Rontotta az összképet.
- Na menjetek és vegyetek magatoknak valami finomat.
Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a bejárat felé.
- Not bad. - pillantott Bells elismerően az autóra.
- Hát biztos valami nagyképű ficsúré. - fejtettem ki a véleményemet.
- Te meg a megérzéseid. - forgatta a szemét.
Mikor beléptünk a pékségbe, egyből magával ragadott a frissen sült sütemények illata. Minden tökéletes volt. A díszítés, a bútorok. Tökéletes. Egyetlen oda nem illő dolog, egy csövessapkás magas valaki volt. Az arcát nem láttam mivel háttal ált nekem. Furcsa volt.
Amikor meghallotta, hogy mások is vannak az épületben, hirtelen nagyon sietős lett neki. Gyorsan kifizette a süteményt, és sietősen távozott. Az arcát napszemüveg fedte, csak a sapka alól kikandikáló fürtök segítettek abban, hogy rájöjjek, ki volt ez a fiú. . .
- Te. Ugye tudod ki volt? - nézett rám Bella.
- Igen. Utálom!
- Nem is ismered.
- Akkor is.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte a pultnál álló szőke lány. Az arca teljesen piros volt. Szerintem még a sokk hatása alatt állt.
- Igen. Két csokis muffint kérnénk.
- Honnan . . . ? - néztem kérdőn barátnőmre.
- Megérzés. - kacsintott.
- Parancsoljatok.
Kifizettük, majd visszaszálltunk a kocsiba.

- Na meg is érkeztünk. - jelentette ki Rudolf bácsi. - Akkor emlékeztek, hogy melyik busszal kell jönni és, hogy hol kell leszállni, ugye?
- Igen. Köszönjük a segítséget.
- Szívesen. Legyen szép napotok!  - köszönt el és mi is így tettünk.
- Á lányok! - hallottam Lucas hangját a hátam mögül. - Na milyen volt?
- Hallod, ezek aztán nem semmik! - mondtam, miközben elvettem a felém nyújtott papírt, ami mint kederült az órarendem.
- Én mondtam. Tavaly náluk laktam. Iszonyat kedvesek.
- És nem mellesleg olyan házuk van, hogy dobsz egy hátast. - lépett oda hozzánk egy fekete hajú, magas, tengerkék szemű srác. - Helló! Dan vagyok.
- Lara.
- Bella.
- Örülök, hogy találkoztunk. - ölelt meg minket. - Én vagyok Luke segédje.
- Na, ha akkora segéd vagy vezesd el a lányokat a termükbe. - boxolta vállba haverját Luke.
- Ha te nem akarod. - mondta, miközben jól észrevehetően végigmért minket.
- Na, Dan ha egy ujjal is hozzájuk érsz, kitekerem a nyakad! - röhögött Luke majd elindult a többi érkező diák felé.
- Nos hölgyeim, erre. - hajolt meg és mutatott a bejárat felé.
- Én nem bánnám, ha hozzám érne . . . - suttogta Bells.
- Ssss . . . - böktem oldalba.
- Miről susmorogtatok? - jelent meg Dan feje kettőnk között.
- Semmi olyanról, amihez közöd lenne. - toltam félre mosolyogva.
- Szóval akkor ez az első napotok. Mennyi ideig maradtok?
- Nyár végéig.
- Szuper! Én is. Imádni fogjátok Londont. Egyszerűen gyönyörű. Éjjel, nappal.
- Te már voltál itt?
- Igen. Ez a második nyaram. Ti voltatok már valaha Londonban vagy Angliában?
- Én nem. - válaszoltam az igazsághoz híven.
- Én már voltam egyszer a családommal.
- Az jó. Akkor miután megmutattuk Larának Londont, bevezetlek titeket az éjszakai életbe, meg egy-két kevésbé ismert, de tök jó helyre.
- Okés. - mosolygott Danre Bells.
- Na itt is volnánk.
- Köszi!-mondtuk Bellával.
Mivel előbb elindultunk, azt hittük, hogy mikor beérünk a suliba, mi leszünk az elsők. Tévedtem. Már mindenki a teremben ücsörgött vagy kergették egymást. Név szerint, Rob és Ales. Hát persze, hogy ők!
- Úgy látom, ti értetek ide utoljára. - paskolta meg a vállunkat Dan.

- És az mért is olyan rossz? - kérdeztem értetlenkedve.
- Jó napot mindenkinek! Wayne Collins vagyok, az osztályfőnökötök. Az utolsó két ember ossza ki a tankönyveket - célzott itt ránk ugyanis még mindig az ajtó előtt álltunk.
Az asztalhoz mentünk és elvettünk egy-egy kupac könyvet. Mit ne mondjak nem voltak valami vékonyak. Végigmentünk a sorok között és minden osztálytársunknak adtunk egyet, akik rögtön kíváncsian kezdték el lapozgatni.
- Nos mivel a mai az első nap, arra gondoltam hogy bemutatkozhatnánk egymásnak. - mondta a tanári asztalon ülve, mikor végeztünk Bellával. - Kezdjük itt legelöl. - mutatott egy szőke szeplős fiúra.
- A nevem . . .
Mindenkit végighallgattunk. Hogy honnan jött, milyen a családja, milyen az élete, mit szeret és mit nem. Az osztályban 12en voltunk 7 fiú és 5 lány.
A névsor:

1. Mason Abdul
2. Laura Geiger
3. Katarina Fritz
4. Robert Joachim
5. Patrik Lolaal
6. Aaron Lawrence
7. Namik Oportu
8. Maria Poppanick
9. Ales Porkeisk
10. Bella Rodriguez
11. Melinda Tush
12. Denis Vlad

Az órákon mindent elmondtak, hogy mit lehet és mit nem, hogy milyen a város és mire kell figyelnünk, stb. Suli után Lucas-szal elmentünk megnézni a Buckingham Palace-t és a Big Ben-t, majd az Oxford Streetre vitt minket, és elmagyarázta, hogy ki hogyan jut haza a metróval. Ezek után elindultunk Bellával vásárolgatni, nézelődni. Bementünk egy könyvesboltba is, ugyanis mindketten élünk-halunk az olvasásért. Vettünk is egy-egy könyvet. Tovább haladva betértünk a Pull and Bearbe és a Primarkba. Az itteni Primark az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb Angliában. Szerencsére - hétfő lévén - nem volt nagy tömeg. Hallottam ugyanis, hogy amikor megnyitották az üzletet, annyian voltak bennt, hogy három ember meghalt (igaz!!!!!). Nem nagyon vettünk semmit, ugyanis még rengeteg időnk van a vásárlásra. Visszafelé a metró irányában, bementünk a Starbucks-ba. Vettünk egy-egy karamellás kávét és úgy döntöttünk itt isszuk meg, tehát lementünk az asztalokhoz. Itt már kicsit többen voltak. Volt aki éppen üzleti ügyben telefonált, volt aki az aznapi híreket olvasgatta egy muffin mellett, volt akik csak beszélgettek. Egy hosszú barna hajú lány és egy barna hajú fiú egymáshoz nagyon közel ülve beszélgetett a legeldugottabb sarokban. Mi is arrafelé találtunk helyet, és amikor elhaladtunk mellettük egy kis beszélgetésfoszlány ütötte meg a fülemet:

- Harry rendben lesz. - mondta a lány halkan. - Biztos vagyok benne.

- Nem tudom. Ez már nem az első eset. Először Caroline most meg ez . . . - válaszolta a fiú, akinek ismerősen csengett a hangja, de az istenért nem akart eszembejutni, hogy honnan.

Bellával leültünk az üres asztalhoz, amin az aznapi újság feküdt. Valaki biztosan ott felejtette. Épp egy One Directionről szóló kétoldalas cikknél volt kinyitva. Harry Styles ismét harmincas nővel kavart hirdette a szalagcím. Alatta a képeken látható volt megannyi különböző lánnyal. Harminc felettivel, alattival. És volt még egy kép a bandáról is amint éppen összeölelkeznek. Harry Louist átölelve . . . Várjunk csak! Louis! Igen! Az előbbi hang tulajdonosa Louis Tomlinson volt és akkor a lány nem lehetett más, mint Eleanor Calder. Mindez pillanatok alatt cikázott végig a fejemen. Visszafordultam az asztalhoz, ahol a pár ült és most már biztos voltam benne, hogy kik ők. Valami nagyon fontos dologról beszélgethettek, mert mindketten komoly arccal ültek ott.

- Na mi van Lara? Mit nézel ennyire? - kukucskált át a fejem felett Bella. Ő is megpillantotta azt amit én már percekkel korábban. Gyorsan belenézett a lapba és fel is tette a kérdést:

- Szerinted tudják, hol van Harry?

2.fejezet

Egy barátság kezdete

Basszus már vagy negyed órája állok ennél a szalagnál, de még mindig nem jött meg a csomagom. Mi a fene lehet? Nem szokott ilyen sokáig tartani . . . Mondjuk még van időm. Negyed óra múlva kell csak ott lennem az "arrival terminal"ban. Hogy izgulok-e? Naná! Tök egyedül vagyok egy tök idegen helyen tök idegen emberekkel.
- Hölgyem segíthetek? - kérdezte egy biztonságis természetesen angolul.
- Köszönöm, de csak a csomagomat várom.
- Megnézte már a másik szalagnál?
- Oh. Nem. Ez eszembe sem jutott. Köszönöm.
- Nincs mit.
Elindultam a másik szalag felé és láss csodát, tényleg ott volt. Nagy nehezen leszenvedtem a hatalmas bőröndöt, majd elindultam a megbeszélt helyre. Hát ha tudjátok mekkora tömeg van a Ferihegyi repülőtéren, akkor képzeljétek el azt sokkal, de sokkal nagyobbnak és kb. 10szer annyi emberrel. Nem is tud az ember arra menni, amerre akar, csak sodródik az árral. Ennek köszönhető, hogy az 50 méteres utat csak 5 perc alatt sikerült megtennem.
- Hello! Laura vagyok. - köszöntem egy élénkzöld pólót viselő srácnak, akinél megláttam a névtáblámat.
- Hello! Én pedig Lucas. - nyújtott kezet mosolyogva. - Én vagyok a hmm . . . csoport vezetőd.
- Az mit is takar?
- Ígérem elmondom, de most sietnünk kell, te érkeztél utoljára.

- Oh bocsánat.

- Nyugi. Nincs semmi. Gyere. - elindult a kijárat felé, ahol megfogott egy bőröndöt, majd intett hogy kövessem. Kivezetett a terminálok labirintusából egyenesen a parkolóba.

Az út közben volt alkalmam jól megnézni a srácot. Elég magas, szőke és izmos. Nagyon jól beszél angolul, de szerintem nem idevalósi, ugyanis van egy kis akcentusa. Szóval azt kell mondanom, igazán helyes srác lett a csoport vezetőm. :$

Egy kisbuszhoz vezetett, majd megállt és bemutatott az ott gyülekezőknek.

- Nos mindenki, ő itt Laura . . .

- Csak Lara.

- Szóval Lara. Lara ők itt mindenki.

- Ééértem.

- Majd megismered őket. De egy pillanat. Kinek nincs még meg a szoba társa? - nézett a tizenegy fős csapatra.

- Nekem. - lépett előre egy barna hajú lány.

- Á igen. Bella. Akkor ti szoba társak lesztek. - mosolygott ránk bátorítóan.

Odamentem a lányhoz és kezet fogtam vele. Ő is félénken mosolygott.

- Na emberek, akkor beszállás, ma még egy eligazító órára kell mennetek, aztán mindenki hazamegy, hogy megismerje a családot, akinél lakni fog a nyáron.

Mindenki követte sexy Lucas utasításait. Én Bella és egy srác közé kerültem. Mint kiderült a csávó Rob és német. Őszintén először a szobatársamat szerettem volna megismerni.

- Szóval akkor egy szobában leszünk. - hallottam a hangját.

- Igen. Úgy tűnik.

- És melyik országból jössz?

- Magyarországról. Te?
- Én Spanyolországból.
- Akkor azért vagy ilyen barna.

- Hát igen. - mosolygott.

- És mennyi ideje tanulsz angolt?

- Már 7 éve.

- Tényleg? Én is.

- Aham. Akkor nem lesznek tudásbeli különbségek. - vigyorgott. - Te amúgy észrevetted, hogy Lucas állandóan néz téged? Szerintem bejössz neki. Mázlista vagy. Olyan cuki!

- Áhh . . . kétlem. - tagadtam, de közben fülig pirultam.

- Héj te totál vörös vagy! - suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. - Bejön mi? Hallottam, hogy csak pár évvel idősebb nálunk, de mivel már volt ennél a nyelvsulinál, most kiválogatták csoportvezetőnek. Egyébként portugál.

- Szőke és portugál?

- Vannak ilyenek is. Szerintem iszonyat cuki. Az összes csaj a csoportból máris odáig van érte. - mutatott az előttünk ülő három lányra. Ha jól emlékszem Maria, Melinda és Katarina a nevük.

- És te? Neked van valaki aki bejön a csoportból? - körbe néztem. Volt egy két egész helyes fiú, de messze Lucas volt a leghelyesebb. A nevükre hirtelen nem emlékeztem.

- Nem, nem. Nekem barátom van.

- Ó igen? És mennyi ideje?

- Három hónaposak leszünk holnap.

- Ajj . . . Pont nem lehetsz otthon. Remélem azért megünnepeltétek.

- Naná. A legjobb ajándékot kaptam amit csak lehet? - kacsintott.

- Nanee. Te már . . .

- Igen. - mosolygott. - Majd skypon bemutatlak neki.

-Okés.-Nagyon meglepődtem. Nem hittem volna, hogy ilyen jó fejek lesznek a srácok. A félelmeim elhalványultak, a nyelvsulis társasággal kapcsolatban. És Bella . . . Nagyon kedves lánynak tűnik. Azt viszont látom előre, hogy lesznek nehéz esetek is. Itt az előttünk ülő három lányra tekintettem. Azt viszont már előre éreztem, hogy életem egyik legfantasztikusabb három hónapja következik.

- Na akkor ez lenne a suli. - mutatott Lucas egy hatalmas barokk építményre. Tele volt díszekkel, meg minden. Üvöltött róla, hogy egy elit hely és hogy majdhogynem műemlék számba megy. Ha ránéz az ember egyszerűen tudja, hogy Londonban van és alig várja, hogy bemehessen megcsodálni az egész épületet.

- Aztaa! - kiáltott fel Rob.

- Igen. Elég jó. - értett egyet Lucas. - Majd csinálhattok képeket, meg minden, de most fogjátok a csomagjaitokat és tegyétek le a portán, utána pedig jön az eligazítás.

Mindenki jólnevelten tette amit mondott Lucas.

Amikor beléptünk az épületbe, egy hatalmas lépcsővel találtuk magunkat szembe. Két oldalán vaskos márvány oszlopok sorakoztak. A mennyezet gyönyörű festményekkel volt díszítve. Ha jól értelmeztem, akkor valamelyik király urakodását ábrázolták, de biztosan nem tudom, mivel töriből ritka béna vagyok. Leraktuk tehát a bőröndjeinket a portán, majd Lucas után elindultunk a hatalmas lépcsőn. Ekkor egy hosszú folyosó következett, ami tele volt festményekkel. Az ajtók sötétbarna fával voltak borítva és aranytáblácskák jelezték, hogy melyik terem hanyas. Mi a 12es szoba előtt álltunk meg.

- Mindenki viselkedjen! - szólt ránk mosolyogva a mutatóujját feltartva közben.

- Igenis Lucas Mester! - szalutált az egyik fekete hajú srác. Ha jól tudom Ales.

Bementünk hát. Már ültek bent és a tanári asztalnál is álltak. Leültünk a maradék helyekre, de látszott, hogy nem akarunk közösködni. Máris egy csoportnak éreztük magunkat. A többi gyerek érdeklődve fordult felénk, de ekkor megszólalt az őszes hajú, negyvenes férfi az asztalnál.

- Köszöntöm Önöket a Kingrose Everdeen Language Education - ben. Örömünkre szolgál, hogy segíthetünk Önöknek elsajátítani az angol nyelvet és mindeközben színvonalas programokkal szolgálhatunk. Remélem mindenki nagyon élvezetes nyarat fog eltölteni itt. Napi hat negyvenöt perces órájuk lesz a csoportjukkal reggel kilenc órai kezdéssel és tizenöt perces szünetekkel. Mindenki a családnál reggelizik és ott is vacsorázik. Az ebédet az itteni menzán fogyaszthatják el. Az órák után az első két hétben múzeumlátogatásokon vesznek részt, miközben megismerik a várost. Miután látták London minden nevezetességét és ismerik a várost, nincsen több közös programja a két csoportnak, hanem a csoportvezető döntésén áll, hogy ki mit csinál. Az utolsó hétvégén tartandó bálon párokban illendő megjelenni és természetesen az eseménynek megfelelő ruházatban. A partner természetesen lehet külsős. Nos azt hiszem röviden ennyi. Mindenkinek kellemes tanulást és nyarat kívánok.

Lucas egy másik terembe vitt át minket, ami mint kiderült az osztálytermünk. Mindannyian helyet foglaltunk a kétszemélyes padokban. Én természetesen Bella mellé ültem. Lucas mindenkinek odaadta a címet, ahol lakini fog és a család nevét, meg egy két infót. Mi Bellával egy nyugdíjas házaspárhoz kerültünk.

- Na basszus! - fejezte ki a véleményét Bella.

- Bella a helyedben nagyon örülnék neki. - nézett rá Lucas.

- Merthogy?

- Óh. Majd meglátod.

- Ha te mondod . . .

- Na szóval. Itt vannak az órarendjeitek. Mindenki köteles megjelenni minden órán. Dogát nem írtok, de majd kaptok egy bizit a teljesítményetekről. Ma mindenkiért jön a családja és a mai napot velük töltitek. Illetve ami maradt a napból. - pillantott a faliórára, ami már délután három órát mutatott. - Holnap segítenek bejönni a suliba. Tehát most lementek a cuccaitokért és találkoztok velük.

- Zsír! - kiáltotta el magát Rob és már indult is kifelé. A többiek követték. Mi Bellával az utolsók között hagytuk el a termet.

- Hé csajok! Majd meséljetek milyen a családnál! - haladt el mellettünk Lucas.

- Meglesz Mester! - vigyorogtunk rá.

- Sziasztok! Ugye ti vagytok Bella és Laura? - sietett elénk egy idős hölgy. Nagyon kedves arca volt. Olyan igazi nagyis.

- Igen. Ön pedig biztosan Mrs. Potts. - fogott kezet Bella, majd utána én is.

- Igen, igen. Örülök, hogy megismerhetlek titeket. És szólítsatok csak Juliette néninek. Gyertek. Rudolf kint vár minket a kocsiban.

Követtük a nénit a csomagjainkkal. Kint egy hatalmas terepjáró mellet állt meg. Az autóból kipattant egy idős férfi.

- Sziasztok! Rudolf vagyok.

- Jó napot! Mi pedig Bella és Lara. - mutattam először újdonsült barátnőmre majd magamra.

- Örvendek. Segítek berakni a csomagokat. - vette el a kezünkből a bőröndöket és fiatalokat megszégyenítő fürgeséggel pakolta be őket a csomagtartóba.

- Menjünk haza. Ott legalább nyugodtan ismerkedhetünk. - ajánlotta fel Juliette néni.

Beszáltunk a kocsiba.

- Na kezdem kapizsgálni hogy értette Lucas. - suttogtam Bella fülébe.

- Aha. Nekem is van egy sejtésem!

Olyan tíz perc kocsikázás után megérkeztünk. Igen Lucas nem hazudott. Tényleg mi járhattunk a legjobban. Egy hatalmas villa előtt álltunk meg. Egy hatalmas kovácsoltvas kapun keresztül jutottunk be a ház elé. A házat hatalmas kert vette körül és ha jól láttam a kinti grillezős sarok mellett egy hatalmas úszómedence is volt. A ház három szintes volt. Fehér falait itt-ott kicsike szobrok díszítették. Egyszerűen lélegzetelállító volt a látvány.

- Gyertek csak, gyertek. - integetett Rudolf bácsi már az ajtóból.

Lassan haladtunk a bejárat felé. Bent ha lehet még jobban elámultunk.

- Nekem ez sok egy napra. - jelentette ki Bella, miközben körbe-körbe forgott.

- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott Juliette néni.
- Nos szerintem szívesen megnéznétek a szobátokat. -  fejtette ki a vélemányét Rudolf bácsi.
- Naná! - vágtam rá.
- Akkor erre gyertek.
Felvezettek minket a lépcsőn.
- Nos ez a második szint. Ezen van a mi családunk minden tagjának szobája. Majd megismerhetitek az unokáinkat is. A hétvégén eljönnek meglátogatni minket.
Tovább mentünk felfelé.
- Ez az emelet pedig teljes mértékben a tiétek. Van egy fürdő, egy háló, egy gardrób és egy kis nappali is. Most magatokra hagyunk titeket. Nyugodtan csomagoljatok ki és majd ha kész vagytok gyeretek le.
- Rendben. És köszönjük.
- Nincs mit. - mosolyogtak kedvesen majd magunkra hagytak minket.
- Na akkor fedezzük fel a terepet!  - dörzsölte össze a tenyerét Bella.
Elsőször a hálót néztük meg. Óriási volt. Két franciaágy baldachinnal(!!) állt a szoba két sarkában, mellettük egy éjeliszekrénnyel. Az ablakok alatt két íróasztal volt egymás mellet, mindegyiken egy-egy kupac tankönyv. Volt még egy-egy fiókos szekrény is a szobában. Kiválasztottuk az ágyunkat, majd tovább indultunk. A fürdő következett. Az én otthoni fürdőm ehhez képest egy kis WC. Volt egy zuhany, de olyan hogy csiga alakban kellet bemenni a csaphoz és belül egy hatalmas tér volt a zuhanyzáshoz. Ezen kívül volt egy kád is, amiben legalább négyen el lehetett volna férni, két szekrény a cuccainknak, egy WC és két mosdókagyló.
Miután kicsodálkoztuk magunkat, következett a gardrób, ami szintén hatalmas volt, majd a nappali. Ez gyönyörűen volt berendezve. A zöld és kék színek domináltak. Olyan érzése volt az embernek, mintha egy hatalmas akváriumba került volna, ugyanis a fal mentén végig halak úszkáltak a falban. Meseszép volt. A berendezésről nem is bezsélve. A plazma tv és a hifi berendezés mellett egy szekrényben Wii felszerelést találtunk milliónyi játék mellett.
- Apám! Ez lesz aztán a nyár! - kocogtattam meg az akvárium falát, mire egy bohóchal ilyedten odébb úszott.
-Jól mondod csajszi!

Visszamentünk a szobánkba és elkezdtünk kipakolni. A fehérneműket és a pizsamáinkat a fiókos szekrénybe tettük, a többi ruhát pedig a gardróbba. Mikor végeztünk és minden cuccunk megtalálta a helyét, elindultunk lefelé.
Juliette néni és Rudolf bácsi az étkezőben terített éppen.
- Éhesek vagytok? Mi ilyenkor szoktunk vacsorázni.
- Éhen halok! - símogatta meg a hasát Bella.
- Én is. Mit segíthetünk?
- Kiosztanátok ezeket? - mutatott egy halom evőeszközre és szalvétára.
- Persze.
Megterítettünk, eközben ők kirakták az asztalra az összes ételt. Húsleves volt, meg grillezett csirke párolt zöldségekkel. A desszert pedig frissen sült brownie volt. A vacsora közben megismerkedtünk egymással. Mindenki mesélt magáról. Nagyon kedves emberek szerencsére.

- Na akkor jó éjszakát, aludjatok jól. És reggeli nyolc órakor, ha megfelel. - búcsúzott Juliette néni.
- Természetesen. Jó éjt! - köszöntünk el és felmentünk a szobánkba.
- Na én beszélek anyuékkal skypon. - mondtam és az ágyamra ülve az ölembe húztam a laptopom.
- Jó ötlet, én is.

- Hali hugi! - nézett bele a kamerába Roli. - Mizu?
- Minden okés. Hallod ha látnád ezt a helyet . . . - kezdtem bele a mesélésbe. Elmondtam mindent. Mire végeztem láttam hogy Roli álla a földet verdesi.
- Mázlista!
- Tudom. Anyuék?
- Nincsenek itthon. Elmentek vásárolni.
- Értem. Akkor add át az üdvözletemet nekik.
- Meglesz!
- HALI!!! - jelent meg mellettem Bella.
- Hi! - köszönt vissza Roli.
- Nem is mondtad, hogy ilyen helyes bátyád van. - erre a kijelentésre furán néztem rá, mire azonnal rávágta, hogy csak viccelt.
Roli röhögve elköszönt és kérte hogy vigyázzak magamra.
- Bella!
- Nyugi!!
- Hallod lehet, hogy aludni kéne. Már fél tizenegy és holnap hosszú napunk lesz.
- Mondassz valamit!
Gyorsan átöltöztünk, és bebújtunk az ágyunkba. Én magamhoz vettem a plüss macimat, amit még Roli adott amikor kicsik voltunk és jó éjt mormolva lassan édes álomba merültem.

I.fejezet

A kezdet...

Álltam a repülőtéren a családom gyűrűjében. Igaz csak egy nyárra leszek tőlük távol, de ők ezt úgy fogják fel, mintha legalább egy évre mennék. Mindannyian könnyükkel küszködve állnak és próbálnak minél többször megölelni. Már csak fél óra van hátra az indulásig.

- Aztán vigyázz magadra hugi! Ne szedj fel akárkit. - borzolta össze a hajamat Roli, a bátyám.

- Nyugi Roli! Nem fogok. - nevettem, miközben próbáltam védeni  magamat.

- Jajj kicsim úgy fogsz hiányozni! - húzott magához anyu már negyedjére.

- Nyugi anyu. Csak három hónap. Legalább kipihensz egy kicsit.

- Édesem! Vigyázz magadra és ne állj szóba idegenekkel! - mondta apu, miközben ő is megölelt.

- Az nehéz lesz, ugyanis ott senkit nem ismerek . . .

- Jajj Lara tudod, hogy értem!!!

- Persze apu! Viszont ha nem akarom lekésni a gépemet, indulnom kell. - fogtam meg a bőröndöm fülét.

Anyu egy óriásit sóhajtott. Elindultam a gép felé, és ahogy mentem éreztem a pillantásukat a hátamon. Jó, legyen! Az utolsó!-gondoltam magamban.Visszarohantam, és jó szorosan megöleltem őket.

- Ígérem nem lesz semmi bajom. Vigyázok magamra. És abban is biztosak lehettek, hogy nem ugrom le a London Eye-ról. De most már mennem kell! A végén a legnagyobb örömötökre itt maradok.

Anya lemondóan sóhajtott.

- Vissza fogok jönni! - nyugtattam. - Elvégzem a nyelvsulit és újra itthon.

- De ha meggondolod magad, akkor . . .

- Nincs de!!! Ez nekem nagyon fontos. Nem szeretném elszúrni ezt a lehetőséget.-mondtam szomorúan.- Akkor . . . sziasztok! -lesütöttem a szememet, és elindultam.

Utoljára vettem egy mély levegőt a "drága" Magyarország illatából. Mennyire fog nekem ez hiányozni!

Mikor felértem a repülőgép lépcsőjének a tetejére, hátrafordultam. Intettem a családomnak. Roli egy "airpacsit" küldött. Nevetve viszonoztam. Ez a mi közös köszönésünk . . .

- Haladjon kisasszony! - hallottam egy agresszív férfi hangot a hátam mögül. Odafordultam, megeresztettem egy gúnyos mosolyt felé, majd beszálltam. Felmutattam a jegyemet és a helyemre mentem. Egy középkorú, kissé kopaszodó férfi mellé kerültem. Barátságosan rám mosolygott, mire én viszonoztam és leültem.

- Kérem kapcsolják be a biztonsági öveket! Megkezdjük a felszállást.

Így is tettem.

Iszonyatosan izgultam. Nem a repülőút miatt, hanem a suli miatt. Ugyanis három hónapos nyelvsuliba megyek Londonba. Szeretnék felsőfokú nyelvvizsgát és szerintem ez a legjobb módja a gyakorlásnak. Anyanyelvi környezetben, angol anyanyelvű oktatóktól tanulni... Szerencsére megengedhettük magunknak, így az egyik legjobb suliba megyek. Egy családnál fogok lakni egy másik lánnyal együtt. Kíváncsi vagyok, milyen lesz . . . Napi 6 órám van, utána szabad vagyok. Szerveznek azért persze közös programokat is, mint például a múzeumok látogatása, de mivel 16 évesen elvileg ( és gyakorlatilag is) önállóak vagyunk, szabadjára engednek minket a városban, csak az első napokban lesznek idegenvezetőink, tanáraink. A hétvégék pedig teljes mértékben a mieink. A nyár végén, az utolsó hétvégén, lesz egy záróbuli. Olyan elegáns. Ahova párokban szokás érkezni. Meg szmokingot és báliruhát illlik viselni. Álmaim bálja! Magyarországon sajnos ilyenek nincsenek. Csak a szalagavató, de nekem olyan még nem volt, tehát tök új lesz . . .

Egy villogó jelezte, hogy ki lehet kapcsolni az öveket. Végre.

Előhalásztam a táskámból a mobilomat, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam a kedvenc zenéimet tartalmazó albumot rajta.

Lassan érezni kezdtem a korán kelés utóhatását. Szép lassan elringatott a zene és a repülés . . .

* * * * *

Állt előttem. Annyira ismerős volt, de nem tudtam honnan. Az arcát nem láttam pontosan. Egy ismerős dallam zúgott a háttérben, amit szintén nem tudtam beazonosítani. Ő nem tudott felém lépni, csak nekem volt szabad járásom. Kinyújtotta a kezét, és arra kérlelt, hogy kövessem. Először bizonytalanul, de utána magabiztosan megfogtam, és haladtam vele együtt. Egyszer csak megtorpant, arra utalva, hogy megérkeztünk. Mikor feleszméltem, láttam, hogy a Tower Bridge közepén állunk. A nap csodálatosan tükröződött a víz felszínén. Míg én ábrándoztam a csodálatos kilátásban, a "partnerem" nyugtalanul dobogott a lábával. Erre felfigyeltem, de akkor már láttam, hogy nem vagyunk egyedül. Száz és száz fiatal, sikítozó lány özönlött felénk. Vagyis, ha jobban megfigyeltem, akkor nem is felénk, hanem a mellettem álló srác irányába. Elöntött a pánik, próbáltam magammal vonszolni a fiút a szabad, "kijárat" felé, de ő nem tágított. Mintha ez olyan mindennapi lenne számára. Mintha híresség lenne!? De az nem lehet! Akkor nem így viselkedett volna velem, természetes volt. Az őrült lányok teljesen elállták az utamat, és taszítani kezdtek kifelé, a híd korlátjáig. Mikor ütközött az oldalam a vaskorláttal, teljesen megijedtem, és attól tartottam, hogy belezuhanok a vízbe. Még egy lökés érkezett. Ez már erősebb volt. Itt már egészen elvesztettem az egyensúlyomat. Még egy lökés, még egy és még egy. Erősen próbáltam kapaszkodni a korlátba,de ez már nem volt elég az utolsó lökéshez. Óriási volt. Megcsúsztam, a lábam alól a föld eltűnt. Zuhantam és zuhantam. Segítség után ordítottam. Segítség, segítség!-de semmi. Az az ismerős alak figyelmébe sem vett, a lányok teljesen lekötötték.

- Kérem kapcsolják be az öveiket! Megkezdjük a leszállást. - rázott fel az álmomból a stewardes hangja. Megtöröltem a homlokomat, amiből kiderült, hogy megizzadtam álmomban.